2015. december 22., kedd

4.rész - Mi minden történhet egy éjszaka alatt?

Szerencse, hogy az iskolakezdés péntekre esett, mert akkor így ma nincs suli, mivel szombat van. Estig el voltam foglalva, könyveket olvastam és neteztem.
-Hilary! Menj le a boltba, nincs kenyér!
Mary már megint becsípett. Onnan is tudtam, hogy annyi kenyér volt, hogy lehetlen lett volna egyhamar elfogyasztani. Viszont jobb lesz, ha megyek, mert sajnos józanon is tud panaszkodni.
Mary szédelegve kezembe nyomta a pénzt és kizavart a hideg északába.
Már azt hittem, épségben odaértem, amikor félúton egy srác lefogott.
-Gyere szívi! -suttogta a fülembe.
Megijedtem, sőt már rettegtem.
-Engedj el! -kapálóztam.
-Talán egy menet után.
Nem volt részeg. Nem volt piaszaga. Csak éppen a józan esze ment el.
-Azt mondtam, hogy nem!
Mivel a szép szó nem hat, mást kell alkalmaznom.
Rátapostam a lábára, mire ő elengedett. Futni kezdtem, de gyorsabb volt. Olyan gyorsan kapta el az arcomat és szorította meg, hogy azt hittem, megakar  ölni. Lehúztam neki egy-két pofont, de ezzel csak azt értem el, hogy bedühödött és visszakadta. Tudtam, hogy nem sokat érek egy benga állat ellen, de nem várhatok valakire, aki megment.
-Engedj már el! -könyörögtem.
-Majd egyszer, drága. -fejemet nekinyomta a falnak, ami neki talán annak számított, de én azt hittem, hogy betöri a fejemet.
Ha tudtam volna, hogy megtámadnak, el nem mentem volna otthonról  és az sem érdekelt volna, ha kidobnak a házból.
Gondolkozni kezdtem. A kezeim a falnál vannak, szabadon, viszont a fejemet a falnál tartotta bal kezével, a jobbal pedig a derekamat fogdosta. Az egyik kezemmel a haját kezdtem el cibálni, bár nem láttam, hova nyúlkálok. Majd amikor kicsit eltántorodott, a jobb térdemmel behúztam egyet az orrába. Mikor már azt hittem, hogy vesztett és elfuthatok, földre lökött és felém mászott. Nem éreztem sem a felhorzsolt térdeimet, sem az arcom, de egyik végtagom fájását sem. Egyik kezemmel, ami szerencsére nem volt véres, azzal csúsztam egyre messzebb, ő pedig egyre közelebb. Arcán vigyor jelent meg, miközben arra gondoltam, hogy miután nem jutok semmire a próbálkozásaimmal, ő, mint akinek jól ment a dolga, kidobja  majd a holtestemet a kukába. Nem voltak jó esélyeim, ezt én is tudtam. Mi lesz most?
Mikor elkezdte volna lekapni a pólómat ott helyben, valaki egy pillanat alatt leszedte rólam a srácot. Ledöbbenve vettem tudomásul, hogy Liam volt a megmentőm.
-Mi van veled, haver? -pattant fel a szőke. - Miért állsz közém és a barátnőm közé?
-De hát, nem is ismerlek! -hangom rekedten csengett.
Biztos, amiatt, hogy a szőke talán meg akart fojtani.
Liam csak ütötte, verte a behemótot és tudtam, hogy nagyon dühös. Mikor a srác nem harcolt tovább, tudtam, hogy feladta. Liam otthagyta a srácot, majd felém indúlt, az adrenalin  csak dobogott benne. Ahogy ölébe kapott,  nem csak dühös volt, de aggódott is.
-Jól vagy? - ahogy karjába kapott, felszisszentem, ami egyértelművé tette a választ.
-Ki van otthon? - ahogy feltette a kérdést, tudtam: Reménytelen vagyok.
-Csak Mary. De nem hiszem, hogy találkoznál a piás Mary-vel is.
A favicces humorérzékem legalább megmaradt.
-Hazaviszlek hozzánk.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet.. - kezdtem
-Nincs otthon senki, a szüleim elmentek vakációzni.. Shane meg házibuliban van.
Így hát, 5 perc múlva a házában landoltam.
Ki gondolta volna, hogy egyszer ide is eljutok?

#Mayu



2015. december 20., vasárnap

3.rész - Ez mégis mi volt?

Fáradtam ébredtem fel a szinte tökéletes álmomból a szétszabdalt valóságba. Suli van, újra. Hamar szoktam elkészülni, amit 10 perc alatt értek. Még egyszer áthúztam a fésűt a szőkésbarna hajamon. A szemem kék volt, mégsem a csodálattól, hanem az utálattól csillogott.
Kimentem az ajtón, ahol meglepetésemre Liam várt, viszont autóban, a volán mögött.
-Csak 16 vagy, nem?
-Dehogy. 18 vagyok, csak mivel ideköltöztünk 2 évet kell járnom újra.
-Ha tudhatom, miért tehénkezdsz a házunk előtt?
-Szállj be! -dobolgatott a kormányon.
-Mi van? Nem akarok melletted meghalni!
-Nem fogsz. Csak ülj be, kérlek. Hidd el, nem érted teszem. Anyám kért meg rá.
-Rendben -sóhajtottam. -Csak, mert az anyád kért meg és ő az egyetlen kedves ember, akit valaha ismertem.
Beültem mellé.
-Komolyan? Nincs senki más? -kérdezte, miközben a sulihoz tartottunk.
-Ja -feleltem szűkszavúan.
-A nevelőszüleid? -aztán gondolom a fejében felvillantak a tegnapiak, mivel eltorult az arca.
Egy pillanat alatt gyengéden maga felé fordította arcomat. Elszörnyűlködve tanulmányozta.
-Nem zavar, hogy mondjuk az útat kellene figyeld? -figyelmeztettem.
-John volt az, igaz?
-Miért kérdezed, ha mindent láttál? -mosolyodtam el.
-Sajnálom.
-Mit? -lepődtem meg.
-Tudom, hogy rossz vagyok. Sajnálom. Komolyan.
Gyengédsége, kedvessége letaglózott. Mégis ki ez a Liam?
A sulihoz értünk.
-Hidd el, jobb lesz, ha  külön megyünk be.
-Dehogy! Gyere! -karomnál fogva vezetett be. -Srácok, ő itt Hilary. -mutatott be pár srácnak, akiket talán iskolán kívül ismert.
-Hilary! Szia! -pattant fel az egyik. Jobban szemügyre vettem. Ez az, az a fiú, aki vendégekkel volt. -Liam öccse vagyok, Shane.
Mindenki üdvözölt, kivéve egyet.
-Cö, miért hoztad ide ezt a kis cafkát? -szólalt meg.
-Hmm, én is örülök, hogy újra látlak, Carlos -gúnyosan feleltem neki. -Esetleg kérsz egy paradicsomot te is az arcodba?
-Miről beszélsz, Hilary? - kapkodta a fejét köztünk  Liam.
-Ő volt az a roh*dék, aki tavaly egész évben szekált. Azt hiszem, jobb, ha megyek.
-Várj! -kiabált utánam Carlos. -Remélem, meghalsz, mint az anyád -vigyorodott el.
Olyan hévvel szaladtam neki, hogy elesett.
-Ne merd őt a szádra venni! -bevertem a képét, majd amikor tekintetembe nézett, azt hittem, sokkot kap.
Felálltam.
-Ennyi tellett tőled? Mi van, most nem akkora a szád? ,,Jobb ha megyek, nem akarom látni, ahogy sírsz.''
Tudta, mit jelent. Mindig ezt mondta nekem, miután kikészültem.
Bementem az osztályba. Liam is pár percen belül szaladt utánam.
-Ez meg mi volt? - zihált.
-Tök mindegy. Mondtam, hogy külön menjünk be -fordítottam el a tekintetemet.
-De..de miért teszik ezt veled?
Vállat vontam.
-Csak úgy. De nyugodj le és ülj le, mintha semmi sem történt volna.
-R*banc. -haladt el mellettem egy csaj, akit nem ismertem.
-Megmondtam, nem? -mosolyodtam el, de ő csak még sajnálkozóbb tekintettel vizslatott. - De nincs szükségem a sajnálkozásodra, szóval menj a helyedre.
A tanár belépett az osztályba.
-Nos,mindenkinek örülök. Vagyis, nem mindenkinek. Hilary, miért nem buksz meg végre? - bosszankodott.
-Örülök, hogy ma is látom, tanárnő.
-Elnézést! - szólalt fel Liam. - Megkérdezhetem, hogy miért nem kedveli Hilary-t?
Liam meg a nagy szája!
-Tudod fiam, jó jegyeket szerez, de tudom, hogy csak lelesi valakitől.
-Látta valaha puskázni? -kérdezősködött Liam.
Ajaj,ebből baj lesz!
-Nem, de tudom. Te pedig milyen alapon vonsz kérdőre? -Azonnal megkapod az 1-est!
-Tanárnő! Mivel élvezettel vágdossa nekem be a rossz jegyeket, legyen olyan szíves és nekem írja be - hunytam be a szememet.
-Rendben - mosolyodott el.
Órák után, hazafelé menet (mivel Liam rávett,hogy hazavigyen) letámadott.
-Miért tetted ezt?
-Mert nem gondoltam, hogy ekkora hülye leszel. Megmondtam, hogy mindenki utál, miért nem fogod fel? - kiabáltam rá.
-De nem gondoltam, hogy a tanárok is!
-Sajnálom, hogy sok mindenre gondsz - csattantam fel.
-De van egy, amire gondolok - húzta végig ujját ajkamon, mire ledermedtem -Itt is vagyunk - szakította el rólam a tekintetét.
Köhintett egyet, mintha ő sem hinné el amit tett.
Magam elé bámulva szálltam ki a kocsiból, ő pedig szélsebesen elhajtott.

#Mayu 
 

2015. december 19., szombat

2.rész - Lassú változás

Sokkal jobban érzem magam. Már nem fojtogat a düh. Komolyan azt hittem, hogy most jött el az a pillanat, amikor rombolni fogok. Amit csak érek, ahol csak érem.
Ekkor hangos neszeket hallottam. Kezdődik a háború.
-Hilary! Mégis kinek képzeled magad? Tönkreteszed a vacsoránkat?
-Amint látjátok, megtettem -vontam vállat, majd a hang felé fordúltam, mire leesett az állam. Mary mellett az a srác volt, aki rájött, hogy csak elszínészkedtem az aggodalmat.
-Hogy lehetsz ennyire pofátlan? -hüledezett.
-Pofátlan? Ugyan, Mary! Kettőnk közül inkább te vagy az -égő tekintettel mértem végig. A srác is elképedett. -Nem kellene meglepődnöd ezen. Szemét vagyok, pofátlan, neveletlen, kegyetlen semmirekellő. Mondd csak ki! Ez még visszafogotabb, azokhoz képest, amilyeneket kapok. Engedd csak el a dühödet! Sőt, ajánlok egyet, ami talán megteszi a hatását  -vigyorodtam el gonoszan, Mary pedig alig mert levegőt venni. -Van egy mondat, amit mindennap megkapok. Kiváncsi vagy rá? Akkor mondd ki: ,,Senkinek sem kellesz.''
Mary elhallgatott. Közelebb léptem. Nem akartam bántani, csak megijeszteni.
-Kimondod? -mosolyogtam, de ez nem egy kedves mosoly volt. -Nem? Rendben. Akkor mielőtt leordítod amiatt a fejem, amit nem  érdemeltem meg, mondd majd ki. Ha nem teszed, jobb, ha meg sem szólalsz.-húztam össze a szemem.
Elhúzódtam, lefeküdtem az ágyamra és keserűen sóhajtottam.
-Tudod Mary, ha nem bánnál velem úgy, mint egy kutyával, talán én sem lennék ilyen. Nem elég, hogy leiszod magad miután John elmegy, de utána csicskáztatsz és olyan szavakkal dobálózol, amelyeket ha meghallottam volna más szájából, biztos, hogy annak bemostam volna a képét. Nem érdekel, hogy a srác is itt van -mutattam rá. -Tudod, hogy miért? Mert ezt a megaláztatást minden olyan szóért kapod, amit hozzám vágtál. De tudod mit? Tudok rosszabb is lenni. Simán megérdemelnéd, nem gondolod?- a hangom megkeményedett.-De most mondok valamit! Ameddig senki nem húz fel komolyan, addig nem lesz semmi gond. Ha hiszed, ha nem, nem vagyok nagyképű. Csak figyelmeztettelek. Szerinted miért  hagyott el 4 család, akik örökbefogadtak? -vigyorogtam. -Na, mindegy. Mary, megváratod a vendégeket. Kimennél kérlek?
Mary ijedten elhagyta a szobámat. Oldalra fordúltam.
-A fenébe! Annyira elegem van mindenkiből! -panaszkodtam.
Valaki felkuncogott.
-Mit keresel még itt? -néztem rá a srácra, aki azóta ki sem ment.
-Mégsem vagy te annyira kegyetlen. -vigyorogta el magát.
-Honnan veszed? -kérdeztem vissza gonoszan.
Ha játszani akar, akkor játszunk.
-Mert hisztizni is tudsz.
Mi van? Most komolyan elegem van mindenkiből!
-Ha azt teszem, ha nem, mi bajod vele? 16 évem alatt sosem panaszkodtam,  mert nem volt kinek! Csak mert, most nincs. Mindenki tojik a fejemre! De tudod mit? Jobban is teszik! Most pedig robogj ki a szobámból, mielőtt melegebb éghajlatra küldelek -sziszegtem.
Az arcáról lefagyott a vigyor. Azt hiszem, túl sokat mondtam.
Elhagyta a szobámat végre. A párnába nyomtam a fejemet. Hogy lehetek ekkora hülye? Senkinek sem mondom el a titkaimat, még akkor sem, ha elszakad a cérna. Azt hiszem, valamit kivált belőlem, ami nem tetszik.
Lementem a vendégekhez.Nem érdekel,hogy ott vannak, nekem kóla kell.
-Hilary!Azt mondtuk, hogy maradj a szobádban -szólt le John.
-Semmi baj! Nem haragszom. Most pedig iszom valamit, ha nem gond. Persze, ha gond lenne, akkor sem érdekelne. Egy szavatokba kerül és itthagyom ezt az istenverte családot.-vettem ki egy kólát.
-Hilary!-sikoltott fel Mary.
-Igen? -fordúltam oda, mint aki nem érti, mi ebben a fura. Pedig tudom.
-Szeretnél még egy pofont? -villant rám John tekintete.
-Persze, kettőt is. Sőt meg is verhetsz, akkor legalább itthagyhatlak titeket a rendőrőkkel együtt. Szerintem megérte -vontam vállat.
Nos, John pedig ezt a megaláztatást kapja.
-Még valami..-álltam meg a vendégek előtt.
Meglepődve figyeltek minket. Fogadjunk, hogy nem ilyen fogadtatásra számítottak.
-Elnézést kérek a mostohaszüleim miatt. Néha jól a fejükbe kell verni az udvariasságot.
A szemem a srácra villant, aki a szobámban zaklatott.
-Azt hiszem, elmegyek egy kicsit.
-Hilary! -szólított meg az anya kedvesen.-Vidd magaddal Liam-et is. Nem sokat szokott levegőzni. -mosolygott.
Ezek szerint, Liam a neve.
Liam a levakarhatatlan vigyorával felállt. Sóhajtottam. Sosem fog békén hagyni? Kibaktattunk az ajtón. Leültem a verendára, ő pedig mellém. Arcomat a térdembe temettem.
-Mi a kedvenc színed?
Komolyan?
-Most vagy szórakozol, vagy tényleg  csak eddig terjednek az agysejteid? -néztem rá a ,,ezt most komolyan gondoltad?'' nézéssel.
-Egyik sem talált. Csak megkérdeztem. -vont vállat.
-Legyen. A fekete meg a kék.
-A feketét gondoltam, de a kéket nem. Miért az?
-Szeretem a tengert. Neked? -néztem a szemébe, mire ő is ezt tette.
Most vettem észre, hogy mennyire elgyengültem. -Tök mindegy. -pillantottam a kertre.
-A zöld.
-Mi? -kérdeztem.
-A zöld a kedvenc színem.
Zavarban voltam. Fogalmam sincs, hogy miért. Miért vagyok ilyen fura?
Ekkor jöttek ki a vendégek. Liam is felállt.
-Találkozunk az osztályban.
-Tessék? -kerekedett el a szemem.
-Osztálytársak leszünk.
Micsodaa? Nem mondhatja komolyan!
Ezzel a mondattal beült az autóba. Liam volt az egyetlen, aki figyelt akkor is. Ekkor John az öklével húzott le nekem egyet, mire vért köptem.
Semmi gond, ez megszokott. Tudom, hogy Liam rajtam tartja a szemét. Odanéztem. Igazam volt. Liam tágra nyílt szemmel hagyta el a házunkat.
Felszaladtam. Pihenek egy kicsit. Igaz, az arcom holnapra 
 fel lesz dagadva, de megnyugszom és nem adom vissza...

#Mayu






2015. december 18., péntek

1.rész - A kezdetek kezdete

Egy lány, akit utáltak és megvetettek. Hogy miért? Mit tett ellenük? Semmit. Egyszerűen csak utálják. Van ennek oka? Nincs. Miért is lenne? Mi kell ahhoz, hogy ezt a lányt megutáljanak? Elég csak a kisujját megmozdítania és máris szúros szemmel néznek rá. Egy lányra, aki árva volt. Egy lányra, aki megtanulta a leckét tapasztalatok nélkül. Nem kellett neki naiv lennie ahhoz, hogy becsapják. Mert megtették. Egy ártatlan, törékeny lélek volt, akit a társadalom megváltoztatott. Mostanra  keménnyé, érzéstelenné és bátorrá vált, mert nem volt választása. Vagy megváltozik, vagy pedig öszeesik a teher alatt, amit a hátán cipel.
 ~
Felébredek. Még egy nap. Majd aztán még egy. Mikor lesz vége? Miért nem lehetek normális?
-Hilary! -ordított fel mérgesen az emeletre a mostohaanyám. -Gyere le,de gyorsan.
A hangja úgy hallatszott, mintha az idegei menten elpattanának. Néha azt kívánom, bárcsak megtörténne.
Fogtam magam,majd levánszorogtam az emeletről.
-Mi az? -a szememet dörzsölgetve pillantottam körbe.
-Öltözz fel, pár percen belül vendégeink lesznek. Nehogy szégyent merj ránk hozni, megértetted? -mondta a mostohaapám, John. -Mary, a sütit ne oda tedd, hanem az asztal szélére! -szólt oda kedvesen a feleségének.
Minden vágyam, hogy vendégeket fogadjak, akik leszólnak.
Felszaladtam az emeletre. Előszedtem egy csinosabb fekete ruhát, mivel ha nem nézek ki ,,tökéletesen'', akkor abból nagy veszekedés lesz. Most komolyan, ennyi miatt?Igen, ennyi miatt.
Nagy zaj csapta meg a fülemet. Valószínűleg itt vannak a látogatók. Ha nem, akkor Mary fejére borúlt valami, ami a hajába ragadt. Na, ez felvidítaná a napomat.Persze, hogy szeretem a magam módján őket, akik befogadtak. Ők voltak a 6.család az életemben. Az első az igazi családom volt, akiket nem ismertem, 4 család, akik nem bírták velem tovább 1-2 évnél és a  6. a Bowman család, ahol 3 éve lakom.
Sajnos a vendégek vannak itt. Nem ismerem őket, de legalább nem ellenszenvvel néznek rám, pedig míg fenn voltam, biztos, hogy Mary elmondott mindennek.Ezt akkor állapítottam meg, amikor az asztalhoz siettem. Igaz,annyira nem panaszkodhatok. Leülhetek az asztalhoz úgy, hogy nem én vagyok a cselédlány. Persze, ez csak akkor van, amikor John nem utazik el és Mary titokban nem issza le magát.
Leültem az asztalhoz. Lesimítottam a hosszú fekete ruhát, ami a térdemig ért. Ezért igazán ők sem panaszkodhatnak. Felvettem a ,,minden rendben, boldog vagyok'' mosolyomat. Nem szeretek mosolyogni, nincs sem kire, sem mire.Nincs miért. De ez az asztalnál már szinte törvény volt, nem tehettem ellene semmit.
Semmire nem figyeltem a beszélgetésből. Ekkor megszólalt az anya, azt hiszem.
-Te pedig.. -mutatott rám kedvesen.
Már épp készültem kimondani a nevemet, amikor Mary legyintett egyet.
-Ő csak a mostohalányom, Hilary.
Roppant kedves. Tudok egy hasonló mondatot: Ő csak a dögünk, Leslie!
Rendben.Ha ő így,akkor én is.
-Igen.Én CSAK Hilary vagyok- emeltem ki a ,,csak'' szót. Mary gyülölködő tekintetével találtam szemben magam. Azt hiszem, kezd unni.Nem is terveztem sokáig itt maradni. Igaz,hogy csak 16 vagyok, de 2 év múlva nem lesz szükségem senkire sem.
-Mary, jól vagy?-kérdeztem cinikusan, aggódó tekintetet varázsolva magamra. Az asztalnál ülő egyik srác elkuncogta magát. Szemébe néztem. A játékos tekintete, a barna haja.. Egyszerűen, csak..csak.. Áh, miről beszélek? Nincs olyan ember, aki ne vetne meg. Ezért nekem is ezt kell tennem. A másik fiú, a fiatalabb kényelmesen hátradőlt a székén. Ezek szerint, ő nem vágta le a szitut.
Egyszerre csak csattanást hallok. Nem máshol,mint az arcomon.Megrándulok, de nyugodtan ülök. Még a szemem sem rebben. Már volt elég alkalmam megszokni, hogy John megütött.
-Takarodj fel a szobádba, de most azonnal! -dühöngött Mary.
-Ne haragudjanak, de megyek, mielőtt átnyúlok az asztalon és megtépem egy bizonyos személy  haját -feleltem, hangomban pedig olyan gyűlölet csengett, szememben pedig annyi vágy volt arra, hogy beváltsam az ígéretem, hogy Mary megborzongott. Mégis kiben van ennyi utálat,mint bennem?
Mosolyogva otthagytam a társaságot. Na,ebből másszanak ki! Tudtam, hogy emiatt még megkapom a magamét. De nem érdekel. Jól esett. Nem is tudják,mennyire...
#Mayu